DB Multiverse

Hírek DBM olvasása Miniregény Fanart A szerzők GYIK RSS csatorna Extrák Események Reklámanyagok Partner oldalak Verseny Ismertető Univerzumok Ismertetője
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               

Hanasia, a Csillagharcosok hercegnője

Írta Salagir

Adaptálta Pokorny Zsolt & Homola Gábor

Ez a történet a csillagharcosok bolygóján játszódik, jóval azelőtt, hogy Vegita király uralma alatt azzá a népírtó fajjá váltak volna, akiktől az egész galaxis retteg...
Ha valaha elgondolkoztál rajta, hogy hogyan tudtak ezek a harcosok közösségként élni, ha tudni szeretnéd, hogy mi volt a Millenium Harcosok sorsa Broly eljövetele előtt, ha izgat téged egy dühöngő és érzelgős harcos élete a sok bunkó között, lépj be Hanasia világába!

A következő oldalig hátralévő idő: 38 nap, 15h


Rész 1 :123
Rész 2 :4567
[Chapter Cover]
Rész 2, fejezet 5.

Az együttérző csillagharcos

Nizucchi sorra látogatta a bolygó falvait. Csakhogy semmi figyelemre méltót nem talált. Sehol egy hihetetlen erejű paraszt, se egy őrült csillagharcos, aki kedvelné a madarakat, virágokat, vagy akár a gyerekeket. Ráérzésre már vagy száz falut megjárt, mikorra elért arra a helyre, ahol az előző fejezetet abbahagytuk. Ekkor már elég messze volt a király városától.

Ilyen távoli helyeken már sűrűn előfordult, hogy vitatták a király fennhatóságát. Ami azt illeti, minden alkalommal meg kellett újítani a király hatalmát, ahányszor csak akart valamit ezektől a falvaktól. Ez volt az oka, hogy minden hírvivő, akit népszámlálni küldtek, a sereg egy magas rangú tisztje volt; le kellett gyűrniük a falusiakat, így emlékeztetve őket a főváros hatalmára.

Példának okáért, sok tábornok járt faluról falura, hogy másokat a seregbe csábítson, 340 éve felhagytak ezzel, mikor a király úgy döntött, hogy leigázza a világ tsuful oldalát is.

Pár hét kutatás után, a tenger felett repülve, a csillagharcosokból verbuvált sereg végül elpusztított egy nagy, lakatlan szigetet, mondván, hogy a tsuful-ok biztos az alatt laknak.

Manapság a király már arra edzette a seregét, hogy szembeszálljon a Milleniumi harcossal, habár ez nem volt éppen hivatalos információ.

Átlagos méretű falu volt, rendben tartott házikókkal és rendezett építményekkel (mint ez a tér a falu közepén a gyülekezéshez és ünnepléshez) intelligens és hatékony vezetőre utalt.

Nizucchi leereszkedett a falu pereménél, ahonnan lábon folytatta útját a település közepe felé.

Ragyogó páncéljában nem lehetett nem észrevenni őt (mondjuk ez is volt a cél), és minden csillagharcos őt nézte, követte. Ahogy az sűrűn előfordult, ezúttal is útját állta egy vakmerő lány. Egy fiatal csillagharcos nő állt az útjában és egyértelműen dacolt vele. Ha azt vesszük, hogy a férfi magától érkezett, senki sem hívta, akkor ez érthető is. Egyértelműen látszott, hogy idősebb is nála, így a nőnek lehetett is esélye ellene.

Maga mellé köpött a földre, és alig fordította még vissza a fejét ellenfele irányába, így épp egy pillanatra látta a férfi felé tartó öklét. Az ütés a vállát találta el, hanyatt döntve őt, még mielőtt bármit reagálhatott volna. Így küldte őt pár méterrel hátrébb repülni Nizucchi, míg a többiek csak nevettek rajta. A tábornok ezután folytatta útját, mintha mi sem történt volna.

Hartich-nak is feltűnt a felbolydulás, ezért a falu közepén várt rá. Mikor megpillantotta páncélját, rögtön tudta, hogy milyen rangú a jövevény.

– Maga a király egyik főparancsnoka. Isten hozta minálunk!

Nem mindenhol volt ilyen fogadtatása. Ez a vezető láthatóan tanultabb volt a többinél, akivel útja során találkozott.

Olyan gyorsan, ahogy csak tudtak, rögtönöztek egy bankettet, hogy tárgyalhassanak a jövevénnyel (evés nélkül nem tudtak volna beszélni), ami azt eredményezte, hogy odagyűlt minden falusi, hiszen nem hagytak volna ki egyetlen lehetőséget sem az evésre.

Nizucchi el is magyarázta, hogy egy tanítvány keresésére jött, kiképezne egy harcost.

– Ez olyan megtiszteltetés, amit nem utasíthatunk vissza. – mondta Hartich. – Szeretné próbára tenni néhány olyan jelenlévőt, akikben ön szerint van némi potenciál?

– Nos... Te vagy a vezérük. Mutasd, mit ér a falutok legerősebbike!

Hartich egy másodpercig hezitált, majd amint lenyelte az utolsó falat húst, rögtön felpattant.

Láncban a negyedik alkalommal hajította már a földre a Tábornok. A főnök felkelt, letörölte magáról a földet és a vért és méltóságteljesen állt újra harci alapállásba. A vele szemben álló Nizucchi még egyetlen találatot sem kapott. A falusiak ledöbbenten álltak.

Büszkék voltak a vezetőjükre. A vezetőjükre, aki tényleg igazán erős volt! Ezt már akkor megtapasztalták, amikor az összes szomszédos falu főnökét lezúzta, mikor azok problémáztak.

Erre ez a városi gond nélkül lenyomja?

– Nagyon erős vagy. – mondta Nizucchi. – Ez elég meglepő egy ilyen távol eldugott helyen. Régen sokat utazgattál, nemde?

A nézők a szemüket meresztették a kijelentés nyomán. „Attól félek nem te vagy az, akit keresek. Így sajnos nincs rád szükségem, meg kell, hogy öljelek.” És lassan létrehozott egy tűzgolyót a kezében.

A nézők lélegzetüket visszafojtva figyelték az eseményt. Megölni valakit egy barátságos meccsen nem számított illő cselekedetnek, de annyira nem érdekelte őket, hogy közbe is avatkozzanak. Ami Hartich-ot illeti, ő nem tervezte, hogy így hal majd meg. Ekkor harcosként, dühből támadt ellenfelére.

Ezúttal motiváltan, Hartich sokkal hatékonyabbnak tűnt, Nizucchi is kapott párat és elvesztette a tűzgolyót. A tábornok viszont még így is felül tudott kerekedni és kiszabadulni az ütések alól.

A két ellenfél immár távolabbról nézett farkasszemet egymással, s míg Hartich hezitált, Nizucchi a tömeget vizslatta egy harcosért, aki esetleg közbelépne, hogy leállítsa őket.

Mert valaki megölése egy barátságos meccsen nem igazságos dolog, csak egy együtt érző csillagharcos, vagy egy olyan lépne közbe, aki érdekelt a harcban. A kettejük ereje közti szintkülönbség mellett csak egy gyáva alak ölné meg az ellenfelét.

Végül egy lány reagált. Egy fiatal csillagharcos, egy lány, nagyjából Hanasia-val egyidős, aki szeretett volna (most, hogy már szabad préda volt) Hanasia apjával élni és a hozzámenni feleségül. A korkülönbség sosem volt fontos kritérium a csillagharcosoknál, ha párválasztásról volt szó.

– Nem a falu legerősebbjével harcolsz. – mondta.

– Valóban? – válaszolt Nizucchi. – Talán akad itt valaki, aki érdemes rá, hogy harcoljak vele?

– Vagy inkább arra érdemes, hogy megöld? – vágott vissza rosszallóan Hartich.

Nizucchi elgondolkodott az elhangzott szavak jelentésén. A lány úgy akarta megmenteni a főnököt, hogy mást ajánlott helyette, másrészt viszont próbálta nem elárulni annak a személynek a kilétét, hogy megakadályozza a megölésüket abban az esetben, ha ellenfelük célja az lett volna.

Nekikezdett hát letesztelni, hogy mi motiválhatta erre.

– Megöljem? Attól függ. Persze nagy rá az esély, igen. És ha nem valaki más, akkor hát te fogsz meghalni!

Hartich újra felvette a harci alapállását.

– SENKI sem erősebb itt, mint én!

És Hartich elmosolyodott magában, mert rögtön tudta, hogy ez egyértelműen egy hatalmas blöff volt. Azt a másik személyt próbálja védeni, ahogy az a nő próbálta védeni őt.

Amikor egy csillagharcos egy másik segítségére siet, az vagy engedelmességből teszi (mint a magas rangú tisztekkel szemben szokás, vagy az egyszerű behódolóknál), vagy mert igazán szeretik az illetőt. Ezen esetek mindegyikében, a halál torkában minden csillagharcos átállt a győztes oldalra. Kivétel az lenne - ha jól értette a könyvtárban hallottakat -, ha egy olyan fura teremtésről van szó, aki nem tudja elviselni mások fájdalmát. És e személy ereje abból a motivációból ered, hogy másokat megvédjen. Így hát csak annyit kell tennie, hogy felpezsdíti egy kicsit a dolgokat.

A lány felé fordult, készen arra, hogy visszaszóljon neki, de addigra eltűnt a tömegben.

Hartich kapott az alkalmon, hogy megtámadja ellenfelét, így a harc újra elkezdődött. Nizucchi bekapott néhány új találatot, de a főnök végül ismét a földön fekve kötött ki.

A fővárosi tiszt tovább akarta rugdosni Hartich oldalát, annak ellenére, hogy már anélkül is nyert, mikor egy dühödt hang félbeszakította a 'harcot'.

– ELÉG VOLT, HAGYD BÉKÉN!

 

 

Egy (másik) fiatal lány. Az hozta, aki az előbb meglépett. Ez az új jövevény máris mély benyomást tett Nizucchi-ra.

Mert már tapasztalt harcosnak mondható, sok-sok csillagharcossal került már szembe, így könnyedén fel tudta mérni ellenfelei erejét, tapasztalatát, abból, ahogy álltak, a szemükben szikrázó feszültségből. Kétséget kizáróan ez a lány a legerősebb harcos a faluban. Ha viszont ez igaz, akkor miért nem ő a falu vezetője? Csak egy értelmes magyarázat jöhetett szóba...

– Szakadj le az apámról!

És az egyetlen lehetséges feltevés bizonyítást is nyert. Távoli falvakban előfordul néha, hogy a szülőket nem váltják le a gyerekeik, tiszteletből - legalábbis pár évig. Így jutottunk el tehát a kutatás harmadik lehetséges alanyáig.

Az első lány eltávolodott és tekintetét elfordította, mintha csak azt sugallná: 'rohadtul nem érdekel, hogy mi történik ezután.' Gondolatban Nizucchi ki is húzta a nevét a listáról, így már csak a kis család maradt. A lányát rejtegető apa... Ez persze előfordul egyetlen gyermekes családoknál, de ekkorra már mind megtörtek.

– Egyikőtök meg fog halni. Kivel fogok harcolni hát?

– Velem. – apa és lánya egyszerre válaszoltak.

Nizucchi nyugtázta magában, hogy látszólag az empátia örökletes dolog. Valami szemet szúrt neki. A lány felé fordult, hogy jobban végignézhessen rajta, látta, hogy szemei vörösek. Még sírt is.

A csillagharcos "normák" régiónként változóak, de Nizucchi még sosem járt olyan helyen, ahol egy csillagharcos meg mert jelenni a többiek előtt, mikor a gyengeség ilyen jelei látszottak az arcán.

– Miért sírtál? – kérdezte higgadtan a városi jövevény.

– Az nem a te dolgod. – válaszolta hasonlóan higgadt hangnemben.

– Azért kérdezem, mert a válaszodtól függően lehet, hogy átgondolom ezt a megölős dolgot. Persze csak ha az igazat mondod.

– He? – Hanasia elképedten állt az idegen viselkedését látva. Valamit rejteget előlük. Csak teszteli őket. Keres valamit. De bármi is az, nem tudnák legyőzni.

– Meghalt az anyám.

– Tehát?

– Tehát sírtam, mert meghalt az anyám.

Nizucchi egy szót sem értett. Ez egy olyan helyzet, amit nem tudott megérteni. Tapasztalatai és álláspontja alapján (akárcsak bármely más csillagharcos szerint) egy közeli rokon halála enyhe depresszióhoz vezethet, némi nosztalgiázáshoz... De ez a maximum! Próbált valami kapcsolatot találni a kijelentés és a 'mások fájdalmának átérzése' topik között... A betegek nem szenvednek tovább, ha már meghaltak! Mivel ezzel a gondolatmenet végére is ért, Nizucchi jobbnak látta, ha innentől a lányban rejlő képességeket teszi próbára, amiket ha nem enged szabadjára, annak a többiek látják kárát.

– Nem hiszek neked. Ha nem tudsz megállítani, nem csak téged öllek meg, hanem az apádat is!

Hanasi nekirontott az idegennek és próbálta megütni, de az elhajolt előle. Újra és újra próbálkozott, miközben Nizucchi nem csinált mást, csak higgadtan elkerült és hárított minden egyes ütést.

A tábornokot lenyűgözte az ereje, egyáltalán nem volt rossz. Végül bemosott egyet a lánynak, de meglepő módon az hárított. Úgy gondolta, hogy ha egy ideig nem támad vissza, akkor a lány majd nem számít rá, de ezek szerint elég jó reflexei vannak.

Nizucchi lélegzetvételnyi szünetet sem hagyott neki két támadás között, így Hanasia elég hamar kellemetlen helyzetben találta magát. Még sosem harcolt ilyen erős csillagharcos ellen. És nem csak a puszta erőről volt szó. De ráadásul hihetetlenül mozgékony, gyors, eredményes is volt... Majdnem minden ütése célba talált.

A mozdulatai... kiszámíthatatlannak tűntek és a harci stílusa nem hasonlított senki máséhoz a faluból, sőt, még a környező falvakban sem találni ilyet.

Hanasia zihálni kezdett és Nizucchi úgy döntött, ideje újra letesztelni őt.

– Máris elfáradtál? Gondolhattam volna. – Vakító sebességgel, egy tűzgolyót hajított az apja felé.

Mivel a falu vezetője épp a lányát figyelte, csak későn vette észre, hogy ezúttal őt vették célba, így nem volt ideje reagálni. Hartich elrepült a robbanástól és a földre zuhant, súlyos sérülésekkel a testén.

Mikor a városi jövevény a lány reakciójára kíváncsian visszafordult felé, látta, ahogy a lány dühödten rátámad.

Ideje sem maradt védekezni, így (a harc kezdete óta most először) bekapott egy igazán erős ütést. A harcos hátrazuhant, majd néhány csepp vér csöppent ki a sebéből. Nizucchi eztán csak mosolygott, ahogy földet ért, örült, hogy végre megtalálta a csillagharcost, akit oly' rég óta keresett.

A harcos a földbe fúródott a következő erőszakos támadástól. Hanasia próbálta őt összezúzni (mondhatjuk, hogy folyamatosan a föld felé "repült", hogy meggátolja ellenfelét a mozgásban, hiszen egyébként Nizucchi olyan könnyedén lehajíthatta volna magáról, mint egy darab követ) és az arcát sorozta ütéseivel.

Nem kellett volna ilyen figyelmetlennek lennie. Mostanra már túl sok ütést kapott és reagálni sem tudott az újakra. Baszki. Túl messzire ment és emiatt a hiba miatt most valószínűleg meg fog halni.

 

 

Hanasia ekkor leállt és elengedte Nizucchit. Akár meg is ölhette volna. Igazából, a történtek után, elég furcsa, hogy nem végzett vele. Egyértelműen veszélyt jelentett rá és az apjára. A logikus lépés a jövevény megölése lett volna.

Pláne, hogy jóval erősebb volt a lánynál, és ha egyszer felgyógyulva visszatér, véghez viheti amit elkezdett. Annak ellenére, hogy a falusiak szerint is meg kellett volna ölnie, mégsem szóltak semmit.

– Győztem. – mondta Hanasia. – Megtiltom, hogy a falu lakosait fenyegesd.

– Életben hagysz? – sziszegte Nizucchi sajgó fogai között, ahogy az eget bámulta. – Tényleg te vagy az, akit keresek.

Egy pillanatnyi meglepettség után, Hanasia sarkon fordult és az apjához sétált.

– Jól vagy? – kérdezte.

Hartich nem válaszolt a kérdésre, legfőképp annak idióta mivolta miatt (és sajnos ekkorra már hozzászokott, hogy ezt a kérdést hallja), és ami a kérdés hátterében húzódott (hogy egy csillagharcost érdekelheti egy másik érzése), és feltápászkodott. Kicsit szédült, de hamar túl volt rajta.

– Tisztelem a döntésedet, de az lett volna a legjobb, ha itt helyben megölöd.

– Hasztalan lett volna. Héj, öreg! – Kiabált a másik irányba. – Húzz a francba! A közös placcunk nem hálószoba nyomorékoknak!

A falusiak gúnyosan nevettek az elhangzottak után, annál is inkább, mert tudták, ha az idegen túl sérült lenne ahhoz, hogy a saját lábán távozzon, Hanasia-tól kitelik, hogy a hajánál, vagy a farkánál (ne feledjük, hogy majmokhoz hasonló fajról van szó!) fogva hajítja ki a faluból.

Nizucchi lassacskán feltápászkodott a megmaradt aprócska méltóságával együtt. Majd elhagyta a falut. Amint eléggé eltávolodott, egy tavat keresett, abban a reményben, hogy annál majd letakaríthatja sérült arcát és talán talál valami élelmet is. Pár nap alatt rendbe is jöhet és visszatérhet a faluba.

Mikor elindult a küldetésére, nem is hitt benne, hogy létezik az a csillagharcos, aki után kutat. De most, hogy tényleg összefutott ezzel a furcsa teremtéssel, tudni akarta, hogy az ereje képes-e addig fejlődni, hogy minden más csillagharcos fölé kerekedhessen...

A kommentjeitek ehhez az oldalhoz:

Kommentek betöltése...
[hu_HU]
EnglishFrançais日本語中文EspañolItalianoPortuguêsDeutschPolskiNederlandsTurcPortuguês Brasileiro
MagyarGalegoCatalàNorskРусскийRomâniaCroatianEuskeraLietuviškaiKoreanБългарскиעִבְרִית
SvenskaΕλληνικάSuomeksiEspañol Latinoاللغة العربيةFilipinoLatineDanskCorsu