DB Multiverse

Hírek DBM olvasása Miniregény Fanart A szerzők GYIK RSS csatorna Extrák Események Reklámanyagok Partner oldalak Verseny Ismertető Univerzumok Ismertetője
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               

Hanasia, a Csillagharcosok hercegnője

Írta Salagir

Adaptálta Pokorny Zsolt & Homola Gábor

Ez a történet a csillagharcosok bolygóján játszódik, jóval azelőtt, hogy Vegita király uralma alatt azzá a népírtó fajjá váltak volna, akiktől az egész galaxis retteg...
Ha valaha elgondolkoztál rajta, hogy hogyan tudtak ezek a harcosok közösségként élni, ha tudni szeretnéd, hogy mi volt a Millenium Harcosok sorsa Broly eljövetele előtt, ha izgat téged egy dühöngő és érzelgős harcos élete a sok bunkó között, lépj be Hanasia világába!

A következő oldalig hátralévő idő: 38 nap, 8h


Rész 1 :123
Rész 2 :4567
[Chapter Cover]
Rész 1, fejezet 2.

Előzmények

 

Egy hatalmas majom bandukol, nem is sejtve, hogy egy kivételes erejű csillagharcos felmenői közé tartozik. Az állat épp következő tápláléka után kutat.

Őskori, itteni megfelelőjétől eltérően (Homo Sapiens), neki nem volt egy botja, aminek végére követ rögzített, egyáltalán, köve sem volt. De még így is láthatjuk, hogy elért egy bizonyos szintet az evolúcióban, ugyanis néhány eléggé bénán összevarrt szőrmét viselt magán.

Hirtelen a levegőbe ugrott, figyelemre méltó szökkenés, miután rögtön egy hatalmas növényevő állat mellett ért földet; 25 méter hosszú, a földön 50, itt viszont 600 tonnát nyomó lény. A préda nekilendült és elrepülni készült, de már késő volt. A vadász már a hátára pattant. Egy hatalmas ütéssel szétzúzta áldozata gerincét, majd a Homo Gorillus Sapiens le is tört azonnal egy végtagot, melyet úgy nyersen el is fogyasztott.

Hatalmas mérete ellenére, a szörnyeteg csak a leglágyabb részeket fogyasztotta el, majd hátrahagyta a maradékot a dögevőknek. Ő maga inkább vágyott valami kifinomultabbra.

Léptei az erdőbe vezették, ahol megérezte azon piciny állatkák illatát, amiket mindig is imádott. Lassan haladt a fák között, rásétált egy ágra, anélkül, hogy észrevette volna, és ezzel aktivált egy csapdát. Egy ügyes forgó rendszer segítségével egy egész fatörzs lendült felé, aminek az elejére egy hatalmas szikla volt rögzítve. A forgás sebességének köszönhetően a hatalmas ütő hihetetlen sebességgel közeledett, és zuhant egyenesen a fejére.

A tsufulok-nak roppant nehéz dolguk volt ennek a csapdának a felállításával. Egy ekkora szikla nem mozog csak úgy magától! Különösen egy olyan bolygón, ahol a gravitáció a 11,65-ször több, mint nálunk. Balszerencséjükre, a csillagharcosok elődjének is már hatalmas erejük és jó reflexeik voltak, így volt ideje a karját maga elé emelni még a becsapódás előtt. Jó pár méterrel ellökte az ütődés, miközben egy fán is átrepült. Karjai véreztek, de legalább még élt. Bolond módjára kezdett vigyorogni, ahogy a vérszagot megérezte, és újra útnak eredt, ügyet sem vetve arra a néhány fém teknőspáncélra, amik a csapdára voltak kötve, hogy csörömpölő hangot adjanak ki egymásnak ütközve, ezzel keltve fülsüketítő zajt.

A fém teknősök egyedfejlődése már ott tartott, hogy sima, fényes páncéljuk már keményebb volt a megerősített betonnál is. Még a csillagharcosok sem tudták megenni őket; nem tudtak benyúlni az apró nyílásokon, ahonnan a fejük és végtagjaik bukkantak elő, így nem tudták felnyitni a páncéljukat. Amikor pedig megütötték, csak eldeformálódtak, nem pedig eltörtek.

A tsuful-ok, évek milliói alatt eljutnak majd oda, hogy elkészítsék első fegyvereiket fémből, feszítővasat, amellyel felbonthatják a teknősöket, de egészen addig nincs, aki a húsukért vadásszon rájuk.

Egyelőre csak kiégetik a páncéljukból a teknősöket, amit aztán hangszerként használnak fel...

Egy tisztáson, a tsuful-ok meghallották a távolban csilingelő "riasztót". Pánikba estek. Elég messze voltak a táborhelyüktől. Futásnak eredtek. De ekkor már késő volt; a vadász már rájuk talált, feléjük rohant. Mérete kétszerese az övéknek. A leghátsók visszafordultak, majd nevetséges fegyvereiket a szörnyetegnek szegezték. Botok, a végén éles kovakövekkel, egy ütő, amely teknőspáncélból, és óriási bogáncsok tüskéiből készült.

A lándzsát a hatalmas majom felé hajította, ami viszont látta azt, így bőven elég ideje volt, hogy kézfejével elhárítsa. Amikor végre utolérte őket, felnevetett az ütéstől, amibe az egyik tsuful a teljes erejét beleadta. Az utolsó hasba szúrta a szörnyet egy hatalmas tüskével. A majom bőre megkarcolódott, amitől felnyögött. A tsuful sóhajtott egyet, és már meg is bánta, hogy fegyvere hegye nem volt mérgezett. Őt magát persze már az sem menthette volna meg, de úgy legalább a csillagharcos nem tudott volna a többiek nyomába eredni.

A csapat többi tagjának szerencséjére a csillagharcos nem volt már annyira éhes, így boldogan beérte ennek a három bátor védőnek a megevésével.

Ezután hazaindult a síkságon át. Ezen a helyen két másik csillagharcos fetrengett lustán, ebédjüket emésztve, odébb pedig egy gyerek játszott azzal, hogy köveket tört össze, olyan zajt csapva, ami ránézésre nem zavarta az alvó majmokat. Egy utolsó csillagharcos üldögélt még közöttük, tekintete a távolba meredt. Ezzel a tekintettel el is tudnánk képzelni, hogy épp az élet értelmén elmélkedik, vagy hogy van-e isten, vagy legalább azon, hogy fog-e esni az eső. De még ha tudna is ilyeneken gondolkodni, ez a csillagharcos csak azon agyalt, vajon miért mozog a fű előre és hátra, ha egyszerre a szél mindig csak egy irányból fújja. Erre a kérdésre belül csak ennyit válaszolt: "Groump". Ez a válasz teljes mértékben kielégítette hősünket, legjobban pedig úgy fordíthatnánk le, mint egy böfögést; "Bah".

Az elő-csillagharcosunk a kicsi mellé ér, és bárminemű figyelmeztetés nélkül izomból bordán rúgja. A kölyök négy méterrel arrébb repült, sírásban tört ki. A szunnyadó többséggel ellentétben, hősünk elviselhetetlennek találta a gyerek lármáját. Odalépett a "gondolkodóhoz", majd lehajította hozzá a szőrmét, amit az egyik, általa megevett tsuful viselt a fején.

Ez alapján következtethetünk, hogy akkoriban a csillagharcosok nem maguk készítették a "ruháikat", hanem a tsuful-ok viseletét alakították át maguknak.

Büszkén az ajándékára, a csillagharcos így szólt: "Groump." Amit a másik így értelmezett: "Közösüljünk?"

Amire a másik pozitív választ adott azzal, hogy nem verte pofán.

Hát így éltek az ősidőkbeli csillagharcosok, Tsuful-ok, fém teknősök, Brachioszaurusz-ok és sokan mások, többé kevésbé boldogan.

A kommentjeitek ehhez az oldalhoz:

Kommentek betöltése...
[hu_HU]
EnglishFrançais日本語中文EspañolItalianoPortuguêsDeutschPolskiNederlandsTurcPortuguês Brasileiro
MagyarGalegoCatalàNorskРусскийRomâniaCroatianEuskeraLietuviškaiKoreanБългарскиעִבְרִית
SvenskaΕλληνικάSuomeksiEspañol Latinoاللغة العربيةFilipinoLatineDanskCorsu