DB Multiverse

Hírek DBM olvasása Miniregény Fanart A szerzők GYIK RSS csatorna Extrák Események Reklámanyagok Partner oldalak Verseny Ismertető Univerzumok Ismertetője
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               

DBM Universe 16

Írta Syl & Salagir

Adaptálta Pokorny Zsolt & Homola Gábor

Amikor Vegetto belépett Buu testébe, egy döntést kellet hoznia: Vagy fent tartja a pajzsot (U16) vagy megszünteti azt (U18). Ez a történet azt dolgozza fel, hogy miután... Vegetto megmentette a világegyetem, Goku és Vegita, örökre egy testben maradtak...


Rész 1 :12345678
Rész 2 :91011121314
Rész 3 :151617181920
[Chapter Cover]
Rész 1, fejezet 5.

5. Fejezet: Egy nap Bulmánál

– Fiúk! – szólt a hívószó Vegetto-tól. – Igyekezzetek, indulunk!

– Remek! – mondta Goten és Trunks ahogy futottak lefelé a lépcsőn.

Három hónap telt el azóta a bizonyos beszélgetés óta. Mostanában már egyszerűbbek a dolgok. Goku és Vegita már fél éve , mindenki búcsút intett nekik és többé-kevésbé elfogadták Vegetto-t olyannak, amilyen, s mindenki kedvelte őt a tulajdonságai miatt. Örökölte Goku kedvességét és türelmét épp úgy, mint Vegita érzékenységét és sajátságos humorát.

– Hová mentek? – kérdezte Bulma.

– A vidámparkba. Vacsira itthon leszünk. – magyarázta a csillagharcos.

– Csak óvatosan, rendben? – kérte Bulma.

– Minden rendben lesz, ne parázz. – Vegetto mosolygott, mikor reflexből szájon csókolta kedvesét. Kedvesét, akinek... elállt a szava.

– Viszlát este. – a félherceg siettette a megdöbbent srácokat.

Vegetto átkozta két apja megszokásait, amiket így ő is örökölt. Végül is, az öröklött kromoszómák olyan kiszámíthatatlanok voltak, mint egy pénzfeldobás eredménye: 50:50... Elrepült inkább, hogy elkerülje a további belső matematikai vitákat, bebiztosítva, hogy a gyerekek nem repülnek túl messze előre. A levegőben mindent elfelejtett. Az arcába kapó levegő annyira lenyugtatta, hogy akaratlanul is elmosolyodott.

Otthonában Bulma teljesen össze volt zavarodva. Talán az is amolyan születés előtt tanult reflex volt Vegetto-tól, hogy megcsókolta, vagy azért tette, mert úgy érezte ezt akarja tenni? Valakivel ki akarta beszélni a dolgot, hogy könnyítsen magán és tanácsot kérjen. Nyilván nem Chi-chi-t kellene hívnia, kapásból rohamot is kapna. Az is kizárt, hogy Gohan-nal beszéljen erről... Krillin nem tudna mit mondani, 18 pedig mindig szégyellős volt az ilyen témákhoz. Yamcha teljesen eltűnt a körforgásból a harcosok győzelme óta... Így csak egy lány maradt, akivel egész jól kijön, és ami még fontosabb, közel is lakik. Tárcsázott.

– Halló? – hallatszott Videl hangja a vonal túlsó végén.

– Videl? Itt Bulma. – mutatkozott be a cégvezető.

– Áhh, Bulma! Mi újság, hogy vagy?

– Jól! De szükségem lenne némi tanácsra és rád gondoltam. Át tudnál jönni hozzám?

– Most? Hmm... Rendben, indulok is! – mondta Videl egy pillanatnyi hezitálás után.

Letette a telefont. Ugyanebben az időben Bulma kávét készített és egy kerti asztalt rakott a teraszra, hogy könnyebb legyen beszélniük. Videl 15 perc múlva meg is érkezett, repülve.

– Szia Bulma! – üdvözölte, majd landolt.

– Videl! Kérlek, foglalj helyet, főztem kávét.

A fiatal nő megköszönte az idősebbnek, leült és megkérdezte:

– Tehát, mi bánt?

– Hát... Nem sokkal ezelőtt, Vegetto elvitte a srácokat a vidámparkba...

– Az király! Igazán odafigyelő apa lett belőle.

– Igen... De pont mielőtt elindultak, megcsókolt.

Videl majdnem megfulladt. Hangosan köhögött és két köhögés között ennyit sikerült mondania:

– Mi... Mit csinált?

– Tehát, látod, nem tudom, hogy mit gondoljak.

– De az, hogy megcsókolt, annak a jele, hogy érez irántad valamit, nem?

– Hát, lehet, de Vegita is csinált ilyet régebben. Így arra gondoltam, hogy ez talán csak egy régi szokás, ami most újra megjelent.

– Még ha így is lenne, akkor is azt tükrözi, amit érez! – állította Videl.

– Miért is? – kérdezte Bulma, kissé összezavarodva.

– Hát, világossá tette, hogy a születése előttről maradt emlékei ellenére önmagaként gondolkodik és cselekszik, így hát ha nem kedvelne, nem tette volna! Így lehet, hogy a felmenőjétől kapta az ötletet, mégis az érzései vitték rá, hogy megtegye!

Bulma elgondolkodott ezen.

– Talán igen, de... Mi van, ha... – kezdte.

– Ha minden 'ha' és minden 'de' serpenyővé és lábassá válna, nem lenne szükségünk feltalálókra... Mi lenne, ha a darazsak beszélnének... Tégy valamit, kérdezz rá, mert ha nem, semmi sem fog változni...

– De... Mi lesz Chi-chi-vel?

– Ha úgysem szereti őt, ne kérd rá, hogy erőlködve próbálja Goku-ra emlékeztetni őket. Gohan azt mondta, hogy Vegetto minden második nap náluk van! Azért az nem rossz, ugye? Sok férfit ismerek, akik ennyit sem tennének meg.

– Hát... Azt hiszem igazad van... – következtetett Bulma.

– Persze! Sűrűn van igazam, sőt, majdnem mindig. – viccelődött Videl.

A délutánt együtt töltötték, mindenféléről csacsogva. Mikor leszállt az est, Vegetto és a gyerekek feltűntek a horizonton. Mikor megpillantotta Bulma-t, a csillagharcos kissé zavarba jött, de sikerült elrejtenie az érzéseit. Földet értek és Videl köszöntötte őket.

– Nos, helló fiúk! Jó napotok volt?

– Ja, teljesen... – kezdte Trunks.

– Teljesen király volt! – fejezte be Goten a levegőbe ütve öklével.

A két fiú csak nevetett. Vegetto rájuk szólt:

– Rendben, kis szörnyetegek, irány befelé zuhanyozni!

A srácok versenyt futottak a házba. Bulma mosolyogva kérdezte:

– Nehéz dolgod volt velük, ugye?

– Hát, az igazat megvallva, én is jól szórakoztam... – ismerte be Vegetto.

Bulma mosolygott. Videl érezte, hogy csak az útban van, így:

– Nos, akkor én megyek is! Még találkozunk!

Azonnal el is repült. Bulma tette meg az első lépést.

– Ami korábban történt... A csók...

Vegetto-t feszélyezte a téma, de nem hátrált meg.

– Azért tettem, mert... Azt akartam tenni... – magyarázta.

Bulma kérdően nézett rá, ezért úgy döntött, kicsit részletesebben magyarázza el a dolgot.

– Igazából... Már egy jó ideje fontolgattam a dolgot, de neked és Chi-chi-nek időre volt szükségetek, hogy megismerjetek... Tehát, nem tudom, hogy szeretsz-e... Igazán...

Bulma igazán vonzódott Vegetto-hoz. Számára ő volt az ideális férfi: a két szélsőség keveréke volt, aminek Goku és Vegita adott életet, egy igazán kiegyensúlyozott férfi. Így szólt:

– Hát... Én is vonzódom hozzád. – Óvatosan megválogatta a szavait. – De még oly' kevés idő telt el, nem több, mint 3 hónap...

Vegetto felsóhajtott.

– Tudom! Várjunk még egy kicsit. Majd elmondod, hogy mit érzel irántam... Amikor biztos leszel benne.

Bulma bólintott, és a hallgatólagos megegyezés után nem beszéltek a dologról.

– Szóval, drágám, milyen volt a hétvége Trunks-szal? – kérdezte Chi-chi, miközben mosogatott.

– Nagyon király volt! Apa elvitt minket a vidámparkba! És megcsókolta Bulma-t.

Egy tányér törése hallatszott.

– Mi?! – visította Chi-chi.

Bulma is épp mosogatott, fütyörészve, mikor a telefon megcsörrent.

– Halló? – kérdezte kérdés nélkül, ahogy füléhez emelte a készüléket.

Ekkor hallotta meg Chi-chi csikorgó és nem túl barátságos hangját.

– Bulma, mégis mi a fenét csináltál?

Bulma pár másodpercig azon gondolkodott, hogy a telefonbeszélgetés végén visszatér-e majd a hallása, vagy végleg megsüketül. Chi-chi szó szerint csikorgott a vonal túloldalán.

– Goten mindent elmondott! Szóval megcsókolt!

Bulma enyhe hörgő hangot adott ki. Az a kis spicli!

– Igen, így van. – ismerte be.

– És mégis miért tette?

– Azt mondta, hogy... mert úgy akarta...

– De... De... Mi lesz az én családommal?" dühöngött Chi-chi a sírás szélén.

– Nem fog elhagyni téged, ne aggódj! Még kértem is, hogy várjunk egy kicsit. Még mindig túl korán van ehhez... Nem akarom elsietni a dolgot, hogy aztán mindannyian megszenvedjük...

Chi-chi nem szólt semmit. Bulma kezdett aggódni.

– Chi-chi? Chi-chi, hallassz?

Majd hallotta a szokásos sípoló hangot. Bulma is letette, ahogy a barátnője. Aggódva, felhívta Vegetto-t.

Valójában mindkét család nyert azon, hogy nem sikerült nyerniük Vegita és Son Goku között: így bármikor felhívhatták, ezért mindig volt nála (a zsebében, vagy az övéhez erősítve, nem mások szeme láttára) egy mobiltelefon.

– Igen? – mondta a csillagharcos halkan.

– Vegetto, itt Bulma. Aggódom Chi-chi miatt, Goten elmondta neki a történteket...

– Ne is mondj semmit, majd megoldom...

Elköszönés nélkül letette, majd a helyszínre teleportált. A síró Chi-chi előtt találta magát.

– Chi-chi! Mi a baj?

A nő megölelte őt és szipogott.

– Kérlek, ne hagyj el minket... – nyöszörögte.

– De... Ki mondta, hogy el foglak hagyni? – kérdezte Vegetto.

– Ha... Randizgatni kezdesz Bulma-val... Elhanyagolsz majd minket és...

– Mi? – kiáltotta Vegetto. El sem tudta képzelni, hogy egy olyan erős és magabiztos nőnek, mint Chi-chi ilyen gyerekes félelmei legyenek. Kezeit a vállára helyezte és így szólt:

– Chi-chi, még ha járni is kezdek Bulma-val, nem foglak elhanyagolni titeket!

Chi-chi reménnyel telt szemekkel pillantott fel rá. Vegetto kiengedett egy mély lélegzetet.

– De mégis hogy gondolhattál ilyet? 3 hónap tényleg nem elég arra, hogy megismerj valakit... Chi-chi, te a családom része vagy, sosem tennék veled olyat...

Chi-chi próbálta lenyugtatni magát, de így sem tudta abbahagyni a sírást. Vegetto egy még mélyebbet sóhajtott.

– Na, hagyd már abba a sírást... – mondta, ujjai hegyével letörölve Chi-chi könnyeit.

Chi-chi megpróbált mosolyogni.

– Igazad van. Miket is gondoltam... – suttogta, egy halvány mosollyal az ajkain. – Figyelj, megfőzöm a kedvenc ételedet ma estére. Velünk maradsz addig?

– Ebben az esetben, azt hiszem, igen! – válaszolta Vegetto, elcsábulva egy jó étel gondolatától...

Chi-chi felnevetett és hozzákezdett a főzéshez. Vegetto levetődött a kanapéra és mindenféle dolgokról kezdtek beszélgetni: hogy milyen volt a napja Goten-nel és Trunks-szal, az elképesztően magas árakról a városban, a szép nyári időről, a fura állatkáról, amit Goten hozott haza néha az erdei túrájáról... Hát, nagyjából mindenről, ahogy egy többé-kevésbé normális családban szokás. Vegetto élvezte ezeket a nyugodt beszélgetéseket Chi-chi-vel. Még ha vidéki lány is volt, igazán kulturált volt és nyitott a világra. Chi-chi is szerette ezeket a beszélgetéseket. A férje sosem volt az a beszélgetés típus, így most más volt a hangulat a házban, mint régen. Egy órával később, a vacsora el is készült.

– Nagyszerű! – mondta Vegetto, ahogy az asztalhoz ült.

– Várj csak, te neveletlen férfi! A fiúk még nincsenek itt!

– De éhes vagyok! – jelentette ki a csillagharcos.

– Akkor is meg fogod várni őket!

Vegetto a fiaira koncentrálta az energiáját. Azok még mindig az erdő közepén voltak. Üzent nekik:

<< Gohan, Goten, vacsora idő. Gyertek haza minél előbb! >>

Gohan és Goten siettek visszafelé. Túlságosan féltek attól, hogy mit tesz majd Vegetto, ha miattuk később kezdhetne enni. Öt perc elteltével már haza is értek:

– Edzettünk egy kicsit... – magyarázta Gohan.

– Anyu, találtam egy teknőst! – mondta Goten, felmutatva a kicsiny hüllőt.

– Ez remek, kicsim, de most engedd el őt! Neki a természetben van a helye! – mondta Chi-chi.

– Igen, anya... – dünnyögte Goten, kissé csalódottan.

És végre elkezdhették a vacsorát.

Vegetto mindent eltüntetett, amit csak elért az asztalon, olyan gyorsan, hogy Gohan és Goten is csak szótlanul nézték.

– Kaphatok még? – kérdezte Vegetto, teli szájjal, feltartva tányérját.

– Igen... – válaszolta Chi-chi, elkönyvelve magában a veszteséget.

Gohan és Goten kapkodva enni kezdtek, mielőtt apjuk mindent befal előlük.

– Kaphatok még? – kérdezte Vegetto hetedjére is.

– Nem maradt már semmi... – mondta Chi-chi. Most először látott valakit ennyit enni és ez tényleg nagy szó! Annyi éve él már csillagharcosokkal...

Gohan fürkésző tekintettel nézett apjára.

– Apa, valami baj van?

– Nem, de még mindig éhes vagyok... Úgy érzem, minden alkalommal egyre éhesebb vagyok...

– Menj Bulmához, itt már nem sok mindent hagytál... – javasolta Chi-chi.

Vegetto felpattant.

– Holnap visszajövök és együtt töltjük az egész napot! Jó éjt!

És már el is tűnt.

– Szia Bulma. Nincs valami ennivalód? Szó szerint mindjárt éhen halok...

– Tudod te, mennyi az idő? – vetette a szemére Bulma, mielőtt felsóhajtott. – Gyere, összeütök neked valamit...

Majd egy óra elteltével, ismét lezajlott ugyanaz a jelenet.

– Vegetto, biztos vagy benne, hogy minden rendben van?

– Ja, habár... Igazából ez eléggé furcsa... – mondta Vegetto.

– Menj, kérd meg Dendét, hogy nézzen rád... Talán ő többet tud majd erről... – mondta Bulma, aggódó hangon.

– Rendben. Két nap múlva jövök, hogy együtt töltsünk némi időt! Szia!

És eltűnt anélkül, hogy bármi mást mondott volna. Amint megérkezett a kilátóba, azonnal Dende-hez és Piccolo-hoz rohant.

– Dende, én...

– Tudom. – vágott a szavába az alacsonyabb namek. – Innen is tisztán látszott...

– Nem tudod véletlenül, hogy mi lehet az oka?

– Semmivel sem tudok többet, mint te, de láthatóan, a földi étel már nem elég számodra... Születésed óta minden étkezésnél egyre többet és többet ettél...

– De... Mégis mit tehetnék? Csak nem fogok éhen halni, ugye? – vetette fel Vegetto, pánik közeli hangulatban. Miután annyi veszélyes helyzetből jött ki győztesen, ez lenne a legidiótább halál, ami érheti!

– Van egy ötletem. – mondta Piccolo. – Ugorj le Korin-hoz és kérj tőle néhány varázsbabot.

– Jó ötlet, kösz Piccolo!

Ezzel el is repült. Korin a rezidenciája peremén várt rá.

– Korin mester, én...

– Tudom... – szakította félbe a macska.

– Úgy tűnik, a hírek tényleg gyorsan terjednek... – mormogta Vegetto.

– Három varázsbab van nálam... Adok egyet.

Vegetto hamar lenyelte a kis babot és máris jobban érezte magát.

– Kaphatok egy másikat is? – kérdezte szelíden.

Felsóhajtott, majd a macska egy második varázsbabot nyomott a kezébe, amit Vegetto gyorsan le is nyelt.

– Sokkal jobban érzem magam. Köszönöm, Korin mester!

– De mit fogsz csinálni, ha minden étkezésnél ez történik majd?

– Ahh... Ömm... – makogta Vegetto. – Nem tudom... Tudnánk több varázsbabot növeszteni?

Korin elgondolkodott rajta.

– Nézd, – mondta a macskaféle. – Még átgondolom. Most menj haza. Értesítelek, amint találtam egy megoldást a problémádra.

Vegetto távozott, ám továbbra is aggódott, hogy mi történhet vele. Elárulta az étel... Erre senki se gondolt volna...

A kommentjeitek ehhez az oldalhoz:

Kommentek betöltése...
[hu_HU]
EnglishFrançais日本語中文EspañolItalianoPortuguêsDeutschPolskiNederlandsTurcPortuguês Brasileiro
MagyarGalegoCatalàNorskРусскийRomâniaCroatianEuskeraLietuviškaiKoreanБългарскиעִבְרִית
SvenskaΕλληνικάSuomeksiEspañol Latinoاللغة العربيةFilipinoLatineDanskCorsu